-
Módosultak az általános dokumentumok a Szléchenyi 2020 keretében
A 272/2014. (XI.5.) Kormányrendelet 2016. augusztus 20-án hatályba lépett rendelkezéseire hivatkozva módosultak az alábbi dokumentumok: Általános Útmutató a Felhívásokhoz Általános Szerződési Feltételek Konzorciumi megállapodás minta A módosított dokumentumok letölthetőek az „Általános útmutató a felhívásokhoz-Szerződés minták-ÁSZF-kifogás sablon” menüpontból.
-
Borászok figyelem! Megyei Borászati Fórum lesz Becsehelyen
A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Zala Megyei Szervezete Szőlőtermesztési, borászati és italgyártási Osztályértekezlettel összevont Borászati fórumot szervez, amelyre ezúton tisztelettel meghívja Önt. Az osztályértekezlettel összevont borászati fórum ideje: 2016. augusztus 25. (csütörtök) 10:00 óra Helyszíne: Faluház – Becsehely (8866 Becsehely, Ifjúság u. 67) A fórum kiemelt témája: „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása” című (VP3-4.2.2-16) pályázati felhívás (2016.07.12-én megjelent) tartalmának ismertetése. Előadó: Varga László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari szakértője A program része lesz a fórumot követően egy a Szőlőtermesztési, borászati és italgyártási osztályülés keretében megrendezésre kerülő kerekasztal beszélgetés, helyi borokból összeállított borkóstolóval egybekötve, Varga László élelmiszeripari szakértő részvételével, ahol közvetlen konzultációra is lehetőség nyílik. A hivatalos…
-
Út a diplomához – FELHÍVÁS
Felsőoktatásban tanuló vagy tanulni szándékozó fiatalok figyelmébe ajánljuk az alábbi felhívást! Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a 2016/2017. tanév őszi és tavaszi félévre az Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási programban való részvételre. Pályázatot alap, mester, osztatlan, és felsőoktatási szakképzésben résztvevő hallgatók is benyújthatnak. A felhívás kódja: UTR-UD-16 A pályázatok támogatására felhasználható keretösszeg 275.000.000 Ft. A pályázatok folyamatosan benyújthatók 2016. augusztus 12-től. Első beadási határidő: 2016. augusztus 31. Végső beadási határidő: 2016. október 31., 23:59:00 óra. Az alábbi linken elérhető a pályázati kiírás és mellékletei. Forrás: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
-
Módosult a VP6-7.2.1.2-16 – Egyedi szennyvízkezelés
Módosult az elektronikus felület használatához és e-kérelem benyújtásához segítséget nyújtó felhasználói kézikönyv a Széchenyi 2020 keretében megjelent „ Egyedi szennyvízkezelés” című (VP6-7.2.1.2-16 azonosító számú) felhívás vonatkozásában. Hivatalos oldala
-
Munkatársat keresünk
Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület, mint Helyi Akciócsoport munkatársat keres ügyintéző munkakör betöltésére. Feladatok: pályázati ügyintézés, ügyfélfogadás, kapcsolattartás, rendezvényszervezése, hálózat szervezés, Helyi Fejlesztési Stratégia megvalósításában való közreműködés. A munkakör betöltésének szempontjai: – felsőfokú végzettség (főiskola, egyetem), – pályázati tapasztalat (1 év) vagy ügyintézői, szervezői tapasztalat (2 év), – B kategóriás jogosítvány, saját gépkocsi használata, – jó kommunikációs készség, – számítástechnikai szoftverek üzemeltetése (word, excel, power point, e-mail kliens, windows), – precizitás, rugalmasság, – önálló feladatellátásra való képesség. Előnyt jelent: – nyelvtudás (angol, német, horvát), – aktív közösségi szerepvállalás, – szakirányú végzettség, – releváns szakmai gyakorlat. Munkavégzés helye: 8778 Újudvar, Petőfi S. u. 2. (kiküldetés lehetséges) Munkaidő: heti 40 óra. Önéletrajzokat…
-
Megkaptuk a végleges LEADER HACS elismerést
Az Irányító Hatóság (Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság) megküldte részünkre a Helyi Fejlesztési Stratégia elfogadását és az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület LEADER Helyi Akciócsoportként (HACS-ként) való végleges elismerését. Tisztelettel: Kulcsár Norbert munkaszervezet vezető Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület info@innovativegyesulet.t-online.hu Tel.: +36/20/354-9799
-
Változnak az adószabályok július 1-től
Módosultak a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény egyes, mezőgazdasági őstermelőkre vonatkozó rendelkezései is. 2016. július 1. napján hatályba lépett a módosított személyijövedelemadó-törvény. A jogszabály pontosítja az őstermelő fogalmát, meghatározza az ügyfél által igazolni, illetve nyilatkozni köteles adatok körét, továbbá az érintett hatóságok feladatmegosztásáról is rendelkezik. A törvénybe foglalták, hogy az őstermelői nyilvántartás egyes adatait a NAK nyilvánosságra hozza, ingyenesen, bárki számára elérhetővé teszi. Őstermelő továbbra is csak olyan magánszemély lehet, aki a 16. életévét betöltötte, saját gazdasággal rendelkezik, és a törvény által meghatározott termékek előállítására irányuló tevékenységet folytat, amely tevékenységre nézve egyidejűleg nem egyéni vállalkozó. Az őstermelői tevékenység igazolására, továbbá az őstermelői tevékenységből származó bevételek nyilvántartására továbbra is…
-
Aktuális pályázati információk 2016.07.20
VP2-4.1.1.3-16 Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése című felhívás felfüggesztése Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, Széchenyi 2020 keretében megjelent „Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése” című (VP2-4.1.1.3-16 kódszámú) felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét a jelen közlemény honlapon való megjelenését követő harmadik naptól felfüggeszti. Közlemény VP2-4.1.1.5-16 Sertéstartó telepek korszerűsítése című felhívás felfüggesztése Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, Széchenyi 2020 keretében megjelent „Sertéstartó telepek korszerűsítése” című (VP2-4.1.1.5-16 kódszámú) felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1)…
-
Megjelent a Mura Program
A Magyar Közlöny (2016. évi 104. szám) 8109 oldalán található a Kormány 1362/2016. (VII. 13.) Korm. határozata a "Mura nemzeti programmal összefüggő feladatokról és azok finanszírozásáról". A meghírdetett Mura Program összesen 80 települést érint Dél-Zalában, melyből 30 található az Inovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület (HACS) területén: Alsórajk, Belezna, Bocska, Börzönce, Fityeház, Gelse, Gelsesziget, Hosszúvölgy, Kacorlak, Kerecseny, Kilimán, Kisrécse, Magyarszentmiklós, Magyarszerdahely, Miháld, Murakeresztúr, Nagybakónak, Nagyrécse, Nemespátró, Orosztony, Pat, Pölöskefő, Sand, Sormás, Surd, Szepetnek, Újudvar, Zalasárszeg, Zalaszentbalázs, Zalaszentjakab. A Mura Program támogatási elemei: A Mura Program keretében európai uniós társfinanszírozású programokból közvetlenül finanszírozandó fejlesztések: Az 1362/2016. (VII. 13.) Korm. határozat 2. melléklete A Mura Program keretében európai uniós társfinanszírozású programokból előnyben részesítendő…
-
Aktuális pályázati információk 2016.07.12
Megjelent a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleménye az aktuális pályázati felhívásokról, aktuális módosításokról (2016. július 12.)