• Hírek

    Meghívó – “Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára”

    Tisztelt Hölgyem, Uram! Szeretettel hívjuk meg a „Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára” című, LEADER Térségek közötti együttműködés keretében megvalósuló pályázatunkhoz kapcsolódó szakmai fórumunkra. A programra várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a helyi termék előállítás és értékesítés, az öngondoskodás, a közösségépítés, a fenntartható turizmusfejlesztés és hasonló, a vidékfejlesztés egyéb tématerületei iránt. A szakmai fórum időpontja: 2015. január 28. 15.00 óra Helyszíne: Horné Saliby – Felőszeli, Művelődési Ház (Szlovákia) A program keretében lehetőség nyílik a Magyarországgal szomszédos országokban az együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek, önkormányzatok, kistermelők, őstermelők részére kapcsolat-felvételre, valamint egymás kölcsönös megismerésére. A fórum tervezett időtartama 2-3 óra, amely során bemutatkozhatnak a résztvevők, megismertetve a közösséget a tevékenységükkel, céljaikkal,…

  • Hírek

    Meghívó – “Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára”

    Tisztelt Hölgyem, Uram! Szeretettel hívjuk meg a „Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára” című, LEADER Térségek közötti együttműködés keretében megvalósuló pályázatunkhoz kapcsolódó szakmai fórumunkra. A programra várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a helyi termék előállítás és értékesítés, az öngondoskodás, a közösségépítés, a fenntartható turizmusfejlesztés és hasonló, a vidékfejlesztés egyéb tématerületei iránt. A szakmai fórum időpontja: 2015. február 5. 16 óra Helyszíne: Tornaalja, Szabadidő Központ (Szlovákia) A program keretében lehetőség nyílik a Magyarországgal szomszédos országokban az együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek, önkormányzatok, kistermelők, őstermelők részére kapcsolat-felvételre, valamint egymás kölcsönös megismerésére. A fórum tervezett időtartama 2-3 óra, amely során bemutatkozhatnak a résztvevők, megismertetve a közösséget a tevékenységükkel, céljaikkal, továbbá az egyes…

  • Hírek

    Tájékoztató az őstermelői igazolványok cseréjéről

    Január 1-jétől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – NAK – végzi a mezőgazdasági őstermelői igazolványok kiadását, érvényesítését, cseréjét. A NAK felhívja a figyelmét azoknak az őstermelőknek, akik 2009. január 1-jét követően váltották ki az őstermelői igazolványukat (ez volt a zöld színű, régi típusú igazolvány) és azt még 2013-ban vagy 2014-ben nem cserélték le az új típusú barna színű igazolványra, hogy 2014. december 31-ig kérelmezzék az új igazolvány kiállítását. az igazolvánnyal kapcsolatos eljárás a Kamara tagjai számára ingyenes. A cserére azért van szükség, mert a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló Kormányrendelet értelmében 2009. január 1. és 2012. december 31. között kiadott igazolványok 2014. december 31-ig hatályosak. Vagyis ezek az igazolványok kiváltására még 2015.…

  • Hírek

    Pályázat helyi értéktárakra – önkormányzatoknak

    A Földművelésügyi Minisztérium 2014. évi pályázati felhívása a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására (Pályázat kódja: HUNG-2014C) Pályázat célja: A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény szerinti települési, tájegységi nemzeti értékek gyűjtése, rendszerezése és megismertetése, a  Magyar Értéktárban és a Hungarikumok Gyűjteményében nyilvántartott egyes nemzeti értékek és hungarikumok kollektív megismertetése, azok írott és elektronikus kiadványokban történő megjelentetése és népszerűsítése, valamint az ezen értékeket bemutató terek kialakítása és rendezvények szervezése által. Támogatási célok: I. Helyi (települési, tájegységi) értéktárak létrehozásának elősegítése helyi értékek felkutatása és dokumentálása útján II. Meglévő helyi (települési, tájegységi) értéktárakban szereplő értékek bemutatása és népszerűsítése kiadványok készítésével, helyi értékeket…

  • Hírek

    Meghívó – “Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára”

    Tisztelt Hölgyem, Uram! Szeretettel hívjuk meg a „Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára” című, LEADER Térségek közötti együttműködés keretében megvalósuló pályázatunkhoz kapcsolódó szakmai fórumunkra. A programra várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a helyi termék előállítás és értékesítés, az öngondoskodás, a közösségépítés, a fenntartható turizmusfejlesztésés hasonló, a vidékfejlesztés egyéb tématerületei iránt. A szakmai fórum időpontja: 2015. január 22. 10:00 óra Helyszíne: Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ 24420 Magyarkanizsa Főtér 9. (Szerbia) A program keretében lehetőség nyílik a Magyarországgal szomszédos országokban az együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek, önkormányzatok, kistermelők, őstermelők részére kapcsolat-felvételre, valamint egymás kölcsönös megismerésére. A fórum tervezett időtartama 2-3 óra, amely során bemutatkozhatnak a résztvevők, megismertetve a közösséget a tevékenységükkel,…

  • Hírek

    Meghívó – “Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára”

    Tisztelt Hölgyem, Uram! Szeretettel hívjuk meg a „Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára” című, LEADER Térségek közötti együttműködés keretében megvalósuló pályázatunkhoz kapcsolódó szakmai fórumunkra. A programra várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a helyi termék előállítás és értékesítés, az öngondoskodás, a közösségépítés, a fenntartható turizmusfejlesztés és hasonló, a vidékfejlesztés egyéb tématerületei iránt. A szakmai fórum időpontja: 2015. január 16. 17.00 óra Helyszíne: Partiumi Kerestény Egyetem Bartók terme Cím: Nagyvárad, Primariei (Teleki) utca 36. szám A program keretében lehetőség nyílik a Magyarországgal szomszédos országokban az együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek, önkormányzatok, kistermelők, őstermelők részére kapcsolat-felvételre, valamint egymás kölcsönös megismerésére. A fórum tervezett időtartama 2-3 óra, amely során bemutatkozhatnak a résztvevők, megismertetve…

  • Hírek

    Meghívó – Közgyűlés

    Tisztelt Asszonyom/Uram! Tisztelt Egyesületi Tag! Az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület 2014. december 18-án (csütörtökön) 16.00 órai kezdettel közgyűlést tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom. A közgyűlés helyszíne: Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza, C. épület (kollégium), Nagykanizsa, Zárda u. 2. alagsori terem Napirend: 1. 2015-ös költségvetés elfogadása 2. 2015-ös tagdíjak megállapítása 3. A választott könyvvizsgáló megválasztása és díjazásának megállapítása 4. Egyebek Határozatképtelenség esetén, az Alapszabályban rögzítettek szerint, ½ órával később (16.30 órakor) ugyanazon helyen, ugyanazon napi rendi pontokkal összeül a közgyűlés. A megismételt közgyűlés a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes. A közgyűlésen tárgyalásra kerülő költségvetési tervezet 2014. december 12-től elérhető az egyesület honlapján a dokumentumtár/költségvetések menüpont alatt. Kérem, ott keressék az anyagot (http://innovativdelzala.hu/index.php/dokumentumtar/koeltsegvetesek)…