Meghívó – “Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára”
Tisztelt Hölgyem, Uram!
Szeretettel hívjuk meg a „Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára”
című, LEADER Térségek közötti együttműködés keretében megvalósuló pályázatunkhoz kapcsolódó szakmai fórumunkra.
A programra várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a helyi termék előállítás és értékesítés, az öngondoskodás, a közösségépítés, a fenntartható turizmusfejlesztésés hasonló, a vidékfejlesztés egyéb tématerületei iránt.
A szakmai fórum időpontja: 2015. január 22. 10:00 óra
Helyszíne: Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ
24420 Magyarkanizsa Főtér 9. (Szerbia)
A program keretében lehetőség nyílik a Magyarországgal szomszédos országokban az együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek, önkormányzatok, kistermelők, őstermelők részére kapcsolat-felvételre, valamint egymás kölcsönös megismerésére.
A fórum tervezett időtartama 2-3 óra, amely során bemutatkozhatnak a résztvevők, megismertetve a közösséget a tevékenységükkel, céljaikkal, továbbá az egyes területekhez való kapcsolódási lehetőségek feltérképezése is megtörténhet.
2014. december 15.
5 hozzászólás
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés: