• Hírek

    Meghívó – I. Murakeresztúri vállalkozói est

    A Murakeresztúri Római Katolikus Plébánia szervezésében megrendezésre kerülő rendezvény: I. Murakeresztúri vállalkozói est Időpont: 2014. február 27-én, 18:30-tól Helyszín: A kollátszegi Közösségi térben – (Zrínyi Miklós u. 6.) Az est programja: 18:00 Érkezés – A vendégek fogadása 18:30 Rövid köszöntő 18:35 Vidéki vállalkozás – országos elismertség Beszélgetés egy olyan vállalkozóval, aki a vidéki környezetben sem adta fel céljait és megmutatta, hogy a siker nem településfüggő. 19:10 Beszélgetés terített asztal mellett Fontos számunkra, hogy megismerjük az Önök véleményét is a településünkről és arról, hogy hogyan tudnánk az együttműködéssel közös sikereket elérni. Tartson velünk egy kis vacsorára, hisz tudja Ön is; fehér asztal mellett születnek a legjobb gondolatok és köttetnek a legjobb…

  • Hírek

    Meghívó – “Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára”

    Tisztelt Hölgyem, Uram! Szeretettel hívjuk meg a „Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára” című, LEADER Térségek közötti együttműködés keretében megvalósuló pályázatunkhoz kapcsolódó szakmai fórumunkra. A programra várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a helyi termék előállítás és értékesítés, az öngondoskodás, a közösségépítés, a fenntartható turizmusfejlesztés és hasonló, a vidékfejlesztés egyéb tématerületei iránt. A szakmai fórum időpontja: 2015. február19. 15.00 óra Helyszíne: Horné Saliby – Felőszeli, Művelődési Ház (Szlovákia) A program keretében lehetőség nyílik a Magyarországgal szomszédos országokban az együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek, önkormányzatok, kistermelők, őstermelők részére kapcsolat-felvételre, valamint egymás kölcsönös megismerésére. A fórum tervezett időtartama 2-3 óra, amely során bemutatkozhatnak a résztvevők, megismertetve a közösséget a tevékenységükkel, céljaikkal, továbbá…

  • Hírek

    Meghívó – Elnökségi ülés

    Tisztelt Elnökségi Tag! Ezúton szeretettel meghívom 2015. január 27. (kedd) 16.30 órai kezdettel tartandó elnökségi ülésre. Helyszíne: 8778 Újudvar, Fő út 75. Faluház emeleti tanácskozó Az ülés tervezett napirendi pontjai: 1. 2014. évi elnökségi beszámoló elfogadása 2. 2015. évi 1. félév elnökségi munkaterv 3. Cafeteria szabályzat elfogadása 4. 2015. I. negyedév rendezvényterv 5. Irányító Hatósági engedélyhez kötött szakmai tevékenységek költségvetésének és ütemezésének meghatározása 6. Általános pénzügyi tájékoztatás a bevételek és kiadások alakulásáról (előadó: Baracskai Zsanett) 7. Éves beszámoló és közgyűlés előkészítése. 8. Egyebek Megjelenésére feltétlenül számítunk! Újudvar, 2015. január 19. Ódor László elnök sk.

  • Hírek

    Meghívó – “Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára”

    Tisztelt Hölgyem, Uram! Szeretettel hívjuk meg a „Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára” című, LEADER Térségek közötti együttműködés keretében megvalósuló pályázatunkhoz kapcsolódó szakmai fórumunkra. A programra várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a helyi termék előállítás és értékesítés, az öngondoskodás, a közösségépítés, a fenntartható turizmusfejlesztés és hasonló, a vidékfejlesztés egyéb tématerületei iránt. A szakmai fórum időpontja: 2015. február 17. 17:00 Helyszíne: Partiumi Kerestény Egyetem Bartók terme Nagyvárad, Primariei (Teleki) u. 36. (Románia) A program keretében lehetőség nyílik a Magyarországgal szomszédos országokban az együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek, önkormányzatok, kistermelők, őstermelők részére kapcsolat-felvételre, valamint egymás kölcsönös megismerésére. A fórum tervezett időtartama 2-3 óra, amely során bemutatkozhatnak a résztvevők, megismertetve a közösséget…

  • Hírek

    Meghívó – “Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára”

    Tisztelt Hölgyem, Uram! Szeretettel hívjuk meg a „Jó gyakorlatok bemutatása a Nyugat-Dunántúlon külföldi partnerszervezetek számára” című, LEADER Térségek közötti együttműködéskeretében megvalósuló pályázatunkhoz kapcsolódó szakmai fórumunkra. A programra várjuk mindazokat, akik érdeklődnek a helyi termék előállítás és értékesítés, az öngondoskodás, aközösségépítés, a fenntartható turizmusfejlesztés és hasonló, a vidékfejlesztés egyéb tématerületei iránt. A szakmai fórum időpontja: 2015. február 13. 16 óra Helyszíne: NoviMarof, Ivan Rabuzin Kultúrközpont (Horvátország) A program keretében lehetőség nyílik a Magyarországgal szomszédos országokban az együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek, önkormányzatok, kistermelők, őstermelők részére kapcsolat-felvételre, valamint egymás kölcsönös megismerésére. A fórum tervezett időtartama 2-3 óra, amely során bemutatkozhatnak a résztvevők, megismertetve a közösséget a tevékenységükkel, céljaikkal, továbbá az egyes területekhez…

  • Hírek

    MVH adatellenőrzés

    Tisztelt Ügyfeleink! A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja jelenlegi ügyfelei szíves figyelmét, hogy minden új elektronikus kérelem benyújtás előfeltétele, a kötelező évenkénti egyszeri adatellenőrzés elvégzése. Az elektronikus adatellenőrzés elvégzésére jogosult személyek: 1. Amennyiben az ügyfél rendelkezik saját ügyfélkapuval, akkor az adatellenőrzést önmaga elvégezheti. 2. Amennyiben az ügyfél rendelkezik olyan meghatalmazottal vagy technikai közreműködővel, akinek a jogosultsága kiterjed az ügyfél-nyilvántartási ügyek intézésére, akkor ezen meghatalmazott vagy technikai közreműködő jogosult az adatellenőrzés elvégzésére. 3. Amennyiben nem rendelkezik az ügyfél olyan meghatalmazottal vagy technikai közreműködővel, akinek a jogosultsága kiterjed az ügyfél-nyilvántartási ügyek intézésére, akkor a „Meghatalmazás kezelés” menü alatt található nyomtatványok alkalmazásával jelentsen be olyan meghatalmazottat vagy technikai közreműködőt, akinek jogosultsága kiterjed az…

  • Hírek

    Tájékoztatás

    A 2014. december 31-i Magyar Közlönyben jelent meg – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási tárgyú rendeletek módosításáról szóló 12/2014. (XII.30.) MVM rendelet – , amely számos III. és IV. tengelyes jogcímet érint, sőt bizonyos módosításokat is tartalmaz a Vhr. (23/2007. (IV.17. FVM rendelet) vonatkozásában. A rendelet az alábbi linken elérhető: http://www.magyarkozlony.hu/dokumentumok/a504db71985f99e9f48967d58ca7589d233e4a67/megtekintes