Meghívó
A Zalakarosi Turisztikai Egyesület tisztelettel meghívja Önt a LEADER 2011. Közösségi Programok c. pályázat keretében megvalósult Szüreti Szőlőkapkodó c. rendezvényre
A 2012. szeptember 14-16-án megrendezésre kerülő rendezvény három különböző településen zajlik. A nyitónapi rendezvénynek Galambok ad helyet, ahol számos helyi művészeti csoport és más környékbeli táncegyüttes, énekes lép fel, majd az estét egy éjszakai bál zárja. Másnap, szombaton Zalakaros rendezvényterére várjuk vendégeinket. A város már több éve rendezi meg a Szüreti Szőlőkapkodó című rendezvényt, ám ez alkalommal lehetőség volt ezt komplexen lebonyolítani, két másik település bevonásával. Zalakaroson hagyománya van a szüretnek, ilyenkor szüreti felvonulással, népi táncbemutatóval, mustkóstolással várjuk a vendégeket, ám most sem maradhat el az éjszakai bál. Az utolsó napon Nagyradán zajlik a Szüreti Szőlőkapkodó, ahol szintén a zenés-táncos bemutatókon, koncerteken túl báli mulatsággal várjuk vendégeinket.
A Zalakarosi Turisztikai Egyesület évek óta megrendezésre kerülő rendezvénye idén nemcsak ennek az őszi hagyománynak a megünneplése, hanem egy összefogás eredményeként létrejött hangulatos rendezvény, amely méltóan képviseli a három települést, és rendkívül sajátos módon ünnepli a szüretet.
A rendezvény időpontja: 2012. szeptember 14-16.
A rendezvény helyszíne: Galambok, Zalakaros, Nagyrada
Szeretettel várom Önt és családját egy hangulatos, kora őszi kikapcsolódásra!
Üdvözlettel
Dr. Burján Richárd
Zalakaros Turisztikai Egyesület elnöke
5 hozzászólás
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés: