Tisztelt Önkormányzatok!
A Pannónia Kincse LEADER Egyesület kezdeményezésétől és sikeres, nagyon hasznos tájékoztatójától függetlenül Zala megyében felajánlottuk, hogy segítjük szakmailag azokat a településeket, akik a
2000 LEÉ alatti szennyvízkezelési pályázati lehetőségre
pályázni szeretnének.
Örömmel vettük, hogy részt vehettünk Tamásék programján, ami nagyon hasznos volt és egy hasonló tájékoztatón való részvétel lehetőségét szeretnénk felajánlani nem csak a Zala megyében, de a régióban működő HACS-oknak, itt található településeknek.
A Lenti járás területén nálunk több mint 10 település jelezte, hogy szeretne ezzel a pályázati lehetőséggel élni és mivel a munkaszervezetben mindketten környezetmérnökök vagyunk, szeretnénk segíteni – ha nem is teljesen friss és teljeskörű – tudásunkkal, szakmai kapcsolatainkkal, hogy a lehető legsikeresebb legyen a pályázatra való felkészülés, a projektek összeállítása.
Az elmúlt időszakban próbáltuk felmérni a lehetőségeket, a gyártókat az országban és ez alapján a teljesség igénye nélkül összeállítottam egy anyagot, amit most mellékletben küldök, bízva abban, hogy ad egy kis segítséget.
Fontos elmondani, hogy az anyag nem tartalmazza az összes létező gyártót Magyarországról, aki bekerült az is szubjektív választás eredménye, inkább arra törekedtem, hogy a Győrben is megjelenő 2 irányról – oldómedencés és biológiai szennyvíztisztító – egy kicsit átfogóbb képet adjon az anyag annak, aki ebben szeretne elmélyedni és tájékozódni.
Emellett az anyag az internetes oldalakon elérhető információkra támaszkodik, nem változtattunk azon.
Az anyag a következő dolgokat tartalmazza a forrás (link) megjelölésével együtt:
1. A Győrben hivatkozott Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium segédlet, amely mindkét irányzatról beszél.
2. Két szakmai anyag a szennyvíztisztításról.
3. A két technológia – oldómedencés és biológiai szennyvíztisztító – összehasonlításáról szóló rész.
4. 147/2010. (IV. 29.) kormány rendelet kivonata, ami többek között tartalmazza a Települési Szennyvízkezelési Programra vonatkozó részeket is.
5. Néhány gyártó termékének bemutatása 2-2 gyártó a két technológiával kapcsolatban, illetve + 2 gyártó anyaga külön küldve.
Két kisfilm elérhető kistelepüléseken megvalósult szennyvízkezelési program megvalósításáról, ez is hasznos lehet, mind a kettő kisfilm biológiai szennyvíztisztító kisberendezésekről szól. Sajnos a másik lehetőségről még nem találtam ilyen anyagot.
1. Kivitelező – ÖkoTech-Home Kft.
https://www.youtube.com/watch?v=Pj4oBBLdyxg&feature=youtu.be
2. Kivitelező – Senex Kft.
http:// www.youtube.com/watch?v=5gp-nsT2SxA&feature=youtu.be
Zala megyében a tájékoztatót legkésőbb december első hetére tervezzük (december 4-ig), inkább a gyártói oldalról szeretnénk több lehetőséget adni, aki vállalja ezen a részvételt. Emellett üzemeltetői, tervezői és természetesen pályáztatói oldalról is szeretnénk előadót. Ezek még egyeztetés alatt vannak. Tervezett helyszín Lenti.
Tisztelettel:
Kovács Tünde
munkaszervezet-vezető
Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesület
H-8960 Lenti, Deák F. u. 4.
Mobil: +36-30/709-22-88
lentiestersege.leader@gmail.com
____________________________________________________________________________
6 hozzászólás
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés: