Módosult az elektronikus építési napló alkalmazására vonatkozó kötelezettség!
A Magyar Közlöny 153. számában megjelent a 336/2013. (IX.20.) Korm. rendelet a természetvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos szabályokról szóló 33/1997. (II. 20.) Korm. rendelet, valamint az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet módosításáról.
A kormányrendelet rendelkezése szerint az elektronikus építési naplóvezetési kötelezettség ütemezetten lép hatályba vagyis
• az általános építmények körében 2013. október 1-től,
• az általános építmények körében az Európai Unió támogatásából megvalósuló beruházások esetén 2014. január 1-től,
• a közlekedési, a víziközmű és vízgazdálkodási építmények, valamint más sajátos építményfajták vonatkozásában 2014. július 1-jétől,
• a honvédelmi és katonai, továbbá a nemzetbiztonsági célú építmények tekintetében 2014. október 1-jétől,
• az atomenergia alkalmazására szolgáló építmények tekintetében 2016. október 1-jétől.
A módosítás biztosítja a papír alapú építési napló vezetés szabályainak 2013. október 1-e utáni fenntartását. Egyértelműen meghatározza, hogy az építési naplót az építési munkaterület átadásával egyidejűleg kell megnyitni. Az elektronikus építési napló esetében az első elektronikus főnapló megnyitása jelenti az építési napló megnyitását, és abban is rögzíteni kell az építési munkaterület átadását.
2013. október 1-től a telek, építmény vagy építményrész tulajdonosának csak az általános építmények körében kell nyilatkoznia az építési munkaterület átadásának tudomásul vételéről és a nyilatkozatot az építési naplóhoz csatolni. A nyilatkozat hiányában a kivitelezés nem kezdhető meg.
A jelenlegi szabályozás szerint a kivitelezési tervdokumentációnak az építés helyszínén rendelkezésre kell állnia, ezt kiegészíti a módosítás, mely szerint nemcsak az elektronikus építési napló mellékleteként elektronikus formában, hanem papír alapon is szükséges rendelkezésre állnia az építési munkaterületen.
Az általános építmények körében az építtető vagy megbízottja, vagy meghatalmazottja kezdeményezi az elektronikus építési napló alkalmazás üzemeltetőjénél (Lechner Lajos Tudásközpont Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai Nonprofit Kft.) a napló készenlétbe helyezését. A készenlétbe helyezés részletes lépéseit mind az üzemeltető, mind az építtető számára az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központról, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartásról (OÉNY) szóló 313/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben előírt és a http://www.lltk.hu/tudastar/dokumentacios-kozpont oldalán található Dokumentációs Központ Üzemeltetési és Adatkezelési Szabályzat tartalmazza.
A sajátos építményfajták esetében építtető az OÉNY elektronikus építési napló alkalmazási felületén keresztül kezdeményezi az elektronikus építési napló készenlétbe helyezését a sajátos építményfajták szerinti miniszter által kijelölt rendszer üzemeltetőnél.
Forrás: http://www.e-epites.hu
10 hozzászólás
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés: