Hírek

Gyümölcs é s mézfesztivált tartottak Sandon

Gyümölcs- és mézfesztivált rendeztek szombaton a Nagykanizsához közeli Sandon. Az itt élő 437 lelkes közösség tagjainak nagy része őszibarack, illetve bogyósgyümölcsök termesztésével foglalkozik.
Ez adta a rendezvény ötletét, amire immár második alkalommal került sor – mondta portálunknak Hábli Nándor polgármester.
– Tavaly próbálkoztunk először, de akkor sajnos, egy jégverés mindent elvitt, így aztán nem került gyümölcs az asztalra – magyarázta. – A térségben régi hagyománya van a gyümölcsészetnek, a hatvanas évekig nyúlik vissza a szőlő-, őszibarack-, szilva-, málna- és szedertermesztés. De jelentős a méhészet is, környékünkön hozzávetőleg 1500 méhcsalád tenyészik, tehát nem túlzás azt állítani, hogy itt van Zala megye egyik legnagyobb állománya.
 

 

A termelők ki is pakolták termékeiket, a gyümölcsökből mindenki kedve szerint kóstolhatott. Volt, aki a fehér málnán ámuldozott, más nektarint ízlelgetett.

A nap folyamán főzőversenyre is sor került, az étlapon csupa ínyencséggel: készült például pacalpörkölt, marhalábszár-pörkölt, s tárcsán sütött vargánya. Este tűzijáték, majd bál következik.