Megkezdődtek a falunapok
A hét végén huszadik alkalommal tartottak falunapot Nagyrécsén. A jubileum jól sikerült, szombaton s vasárnap is több százan gyűltek össze a programokon.
Nagyrécsén nem aprózzák el az ünneplést, a kistelepülésről köztudott, hogy a falunapi programok felölelik az egész hét végét. Szombaton ezúttal is a sporté és a kulináris élvezeteké volt a főszerep, míg vasárnap kulturális programok várták a vendégeket. Az idén egyébként a település vezetője, Hegedűs György is jubilál, aki 20 esztendeje látja el a polgármesteri feladatokat.
– Nagyrécsén az elmúlt 20 évben tudatos és folyamatos fejlesztés zajlott, mely az önkormányzat anyagi lehetőségeihez igazodott – szögezte le Hegedűs György polgármester.
– A nehéz gazdasági körülmények ellenére az idén is sikerült kisebb beruházásokat lebonyolítani, így például 21 millió forintból új aszfaltfelületet kapott a Petőfi utca, illetve napokon belül elkezdődik az iskola nyílászáróinak cseréje is, melyre 12 millió forintunk van.
A nagyrécseieket szombaton persze nem a közelmúlt fejlesztései, inkább a főzőverseny kötötte le, a sportpálya melletti területen 33 kondérban készültek az ízletes ételek. A hangulatot és a jókedvet tűzoltó-bemutató fokozta, majd este a vállalkozó kedvűek igazi kalandtúrán vehettek részt.
Vasárnap nemcsak Nagyrécsén folytatódtak a falunapi programok, hanem Szepetneken is. Utóbbi településen egy napba sűrítették a programokat, a kulturális műsorok mellett, íjászat, hastáncbemutató színesítette a programot.
8 hozzászólás
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés:
Visszajelzés: