• Hírek

    Vidéki rendezvények és falunapok 2010

    A Vidékfejlesztési Államtitkárság közleménye a “Vidéki rendezvények és falunapok 2010.” pályázatról Az előző kormánytól örökölt, előnytelen közreműködői szerződés miatt a Vidékfejlesztési Minisztérium nem hirdet győztest a “Vidéki rendezvények és falunapok 2010.” című pályázaton. A 2009. évi adatokból kiderült, hogy 504 rendezvényre (ebből 29 egyedi támogatás) összesen 914 millió forintot használtak fel. Egy falunap megrendezéséhez átlagosan 1.8 millió forintot fordítottak. Ebből az összegből az önkormányzatok, melyek a szervezési feladatok jelentősebb részét végezték, 800 ezer forintot kaptak. A fennmaradó nagyobb összeg, nettó 1 millió forint egy közbeszerzésen kiválasztott magáncéghez került. A költségek elemzéséből egyértelművé vált, hogy a pályázati rendszer túl összetett, annak lebonyolítása során magas adminisztratív költségek keletkeztek. Emellett a tapasztalatok alapján…

  • Hírek

    Közlemény

    Megjelent az MVH honlapján: – a LEADER keretében benyújtott pályázatok kifizetésének igényléséről szóló 109/2010. (VI.30.) számú MVH Közleményhttp://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk1092010 – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás kifizetésének igényléséről szóló 105/2010. (VI.30) számú MVH Közlemény http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk1052010 – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló 104/2010. (VI.30.) számú MVH Közlemény http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk1042010 – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló 103/2010. (VI.30.) számú MVH Közlemény http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk1032010 – az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről szóló 102/2010. (VI.30.) számú MVH Közleményhttp://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk1022010