Hírek

Mindenki napja Fityeházon

A rendszerváltás óta immár a 11. alkalommal rendezett falunapot Fityeház. Túlzás nélkül állítható: a rendezvényen kicsik és nagyok is jól érezték magukat. Szerencsére a felnőttek mellett a legkisebbekben sem volt hiány, örvendetesen szép számban voltak jelen a falunapon csecsemők is, akiket büszke édesanyák vagy édesapák cipeltek, mutogatva a sok látnivalót. A szervezők is gondoltak az ifjúságra: a szinte hagyományosnak tekinthető utcabajnokság, főzőverseny mellett gyerekműsorról is gondoskodtak – és a 7mérföld gyermekszínház valóban elvarázsolta apró közönségét.

– Ez egy olyan alkalom, amikor mindenkit megszólítunk valamilyen programmal – magyarázta Surdi Krisztina polgármester. – Igyekeztünk úgy összeállítani a rendezvényt, hogy a szórakozás mellett az egészséges életmódra nevelés is komoly szerepet kapjon.

Ennek jegyében a nívós kulturális műsor – melyet a helybéli csoportokon kívül zalaszentmihályiak, nagykanizsaiak, murakeresztúriak, tótszentmártoniak és petriventeiek adtak – közelében egészségsátrat állítottak fel, ahol például bárki megmérethette a vérnyomását. Mint azt Surdi Krisztinától megtudtuk, a falunap költségeire a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítványtól nyertek pályázati úton támogatást.

– Kiváló a hangulat, melyet reményeink szerint a vegyesgombás pörköltünk tovább emel majd – jegyezte meg Kránicz József, Petrivente polgármestere.

Képgaléria megtalálható a Zalai Hírlap honlapján:
http://kepek.zalaihirlap.hu/cgi-bin/kepek/index.cgi?view=galeria&gID=12981

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?